Karnevál

(Nagyferó Produkció - MK 008; MC / 1992)
Még nincsen szavazat

Őz Zsolt ének, gitár,vokál
Szalay Péter gitár, ének, vokál
Balahoczky István bass gitár
Keleti Tamás ütő hangszerek
Huba Zoltán szaxofon

Zene: VIDÁMPARK

Szöveg: Őz Zsolt, Szalay Péter

Közreműködtek:
Kuncsner Mónika pozán
Makó László szaxofon
Weyer Balázs szaxofon
Erdélyi Péter ének
Bodorkos Ferenc hegedű


Külön köszönet : Boldizsár Tímeának, Papócsi Péternek, Bíró Attilának, Hegyessi Ákosnak, Cseh Gyurinak, Takáts Tamásnak, Őz Lászlónak, a Karcsi kocsmának, Keleti Péternének és Buksi kutyának

Zebracsíkot festek magamra,
de ő a lelkembe gázol
megbirkózik a víziszonnyal
s előlem a folyóba táncol
a bemutatják a fényképét másnap
reggel a Nap TV-ben
mint öngyilkost ki a vízbe
ugrott és útja a tengernél ér majd véget
mert másra vár és rám vár
helyette
száz év magány

s bolyongok a bódulatkötélen
kifeszítve két partom közé
egy műanyag bazári kereszten
egyik énemből a másik felé
s buja ábrák ugrálnak előttem
romlottan, zöld fonalakban
egy különös sereg tisztjeiként
szemem előtt az arcvonalakban
látomásból támadásba lépve
kecsesen, mint táblán a bábut
királynőmet leütni készülöm
hogy ne csak én legyek kábult
egy elmúlt táncról kezdek beszélni
de ő nem szereti az elmúlt dolgot
egy trükköt eszelek ki inkább
magamban s azt hiszem
hogy mindent megoldok

de ő másra vár és rám vár
helyette
száz év magány


Mint egy szakadár mozgalom
vezetője
mint egy filmesztéta
gyomoridege
olyan baljós, ahogyan beszáll
a kocsiba
mert nem tudja még, hogy
eljött az ideje
napszemüveg és aktatáska
olyan könnyedén suhan velünk
az autó
a városszéli álomgyárba
hol napfény vár és tiszta kék tó

És sugárzó arccal hajtunk végig
a sugárúton integetve
autogramokat osztogatunk
és belopózunk a szívetekbe
Francia pezsgő és Bourbon
whisky
protokoll mosoly az arcra
fagyva
a sztárcsináló és az új istennő
bemenetelnek a köztudatba

Minden olyan jól indult
A nagy blöff gyönyörű évében
pont jókor érkeztem
és neked elhoztam, ismerd meg őt
a legújabb sztárhölgyet
ki a filmekben elbájol
és magadtól tart távol

Aztán már csak mítosz volt már
amit én alkottam
a szobra a fejemre dőlni
látszott
hát ki kellett vonnom
a forgalomból,
hogy újrakezdhessem mással
a táncot
első oldalas az szenzáció
a csodás karrier félbeszakadva
s a tragikus sorsú fiatal dívát
egy hotelben találják vérbe fagyva

A nagy blöff…
egyszerűbb így, filmekbe ájulva
sztárokat bámulva
poszterekbe bambulva
s ha jó leszel, kapsz majd egy
új arcot
s vívhatsz új harcot,
hogy minél jobban hasonlíts rá


Postán küldte el,
magányőszbe zárva magát
s álomittas hangulatban
néha érzem, hogy visszajár

Nekem visszajár a múlt idő,
a zsongás, beleremegés
a rettegés, hogy nem jön el,
mind visszajár

Támadt, s nem védekeztem,
vadsága bók volt nekem
jó, mint egy esti tánc,
hol elhagy már az értelem...

Nekem visszajár...

Szentek vére folyt,
tócsákban állt a szőnyegen,
és még abból se láttam,
hogy mit csinál majd nélkülem

Semmit se értek én azóta,
egyedül bolyongok a földön
s elképzelem éjszakánként,
ahogy testemen őrjöng
és nem jön el, de visszajár.


Ő egy angyal ahogy rád villantja
báját
ahogy a sparhert mellett
csillogtatja intelligenciáját
csak hódolat illeti őt aki mossa
a nadrágodat
s olyan kétségbeejtően tisztára
súrolja a lábasokat

Minden vasárnap (jaj!)
utolér a végzet
mikor hitvesedre rátör a
takarítási kényszerképzet
porszívót ad a kezedbe és
parancsokat oszt neked
a rabja vagy és a legszörnyűbb,
hogy észre sem veszed

A lelkem a tiéd,
mert minden szép
mikor a zöldbabfőzelék fröccsen
szét

Már régen undorod van a házas
életedtől
de róla pont ez sajnos nem
állítható
így számodra a löttyedt hús rút
ténye
majdnem minden éjjel
kézzelfogható
Ugye te is tartasz háztartási
szörnyet
még nem hallottál róla?
Na ne áltasd magad!
Most menj haza és nézd jól meg
az asszonyt
s a körömpörkölt majd
a torkodon akad

A lelkem a tiéd,
mert minden szép
mikor a zöldbabfőzelék fröccsen
szét

Edénycsörömpölés és szörnyű
rikácsolás
böfögés és egyéb emésztés
zörejek
szimbiózisban élsz egy háztartási
géppel
a püffedt konyhatündér,
a szörnyeteg közeleg…


Karnevál folyik a kisvárosban
a sztárcsináló a sztárhölggyel
táncol
egy verkli mögül nyugodtan
nézem
ahogy ismét a lelkembe gázol
a szökőkútban új guppik úsznak
és csend honol minden háztartásban
a kiskocsma előtt részegek
kúsznak,
de ez se számít, hisz karnevál van
Tánc!

És kit érdekel a polgármester
ünnepi beszéd a kultúrházban
rád vetem magam egy verkli mögül
és őrjöngünk együtt e gyönyörű
lázban
és csak mi ketten a táncparketten
elmerülve a bájragályban,
s majd szeretkezünk a toaletten
praktikus románc egy rossz
lokálban
Tánc!


A villanyt leoltotta,
sötétben vette le a ruhát
szégyenlősen leste meg magát
mert úgy ahogy-ahogy én néztem,
ő úgysem tudott volna
hisz ezt a táncot már régen
kigondoltam
a villanyt leoltotta, sötétben vette
le a ruhát
szégyenlősen leste meg magát
mert úgy ahogy én néztem ő
úgysem tudta volna ezt a táncot

Csak az a tánc és az a hajnal, csak
ez nem kellett volna,
s a gyönyörű láz, most merre
járhat
kit állít talpra, s ki ázik el
a vágyzivatarban
Hát senki más, csak az a tánc,
s az a gyönyörű hajnal,
s az a lepusztult angyal
mikor rátaláltam, mikor
megkívántam
s nem is tudtam, hogy ennyire
vártam


Várj még egy percet
élj velem a mában
a megszokások
oltalmában
a hétköznapok
úgyis megvárnak
De addig tombolj velem,
s rombolj le nekem
magadból néhány
gátlást aztán utazunk
a pusztulás szolid mámorában
s vigyázzunk, hogy meg ne tudja
ezt a tudatunk


Régi képeit mutatja nekem ez az
egyenes jellemű képmutató
mutatós özvegyi gyászruhában ez a
minden pénzemet elmulató
ártatlanul is romlott, szűzen is
várandós, szelíd, szép szajha
ki csak nézi, hogyan fut el a
Mirabeau-híd alatt a Szajna
ahol életvidám öngyilkosok
integetnek a katonáknak
míg konyakot isznak a tisztek a
parton, s levelet írnak a csupasz
fáknak
s, hogy ne csodálkozzanak
kopaszságukon fülükbe cseng egy
meg nem írt sanzon
melyben Edit Piaf se bán meg
semmit, hát vidáman mennek a
parkban a tankok.

Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.

És pancsolunk mint mikor gyerekek
voltunk, a régi szép békeidőkben
és azt kéri, hogy feledjek mindent,
s ne higgyek többé a tegnapi nőkben
a háborúnak úgyis vége,
hát szeressem ahogy csak tudom
s fussak vele a kert aljáig a fényben
fürdő nyár végi úton
és együtt maradunk mindörökre,
s meglátom, minden
mennyire más lesz
s nem szóltam semmit,
csak bólogattam, mert minden
kérdésemre tudtam a választ,
hogy bármit csinál, bárhova kerül,
bármit tesz ellene, akkor is marad
Ő az-az egykor volt csodás szépség,
ki titokban mindig engem választ.

Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.

S azt mondta nem kellenek a versek,
hiszen a költészet ő maga
nem kell már senkiről semmit se
írni, hiszen tőle mindenkinek elakad
a szava
s nem is mondott nagy hülyeséget,
csak nem látott előre néhány évre
nem látta magát egy koszos bárban,
amint a takarító tolja félre
s ő nem szól semmit, csak mordul
egyet, borzas fejjel hanyatlik a
pultra
és így az egykor volt csodás szépség
csak annyiban emlékeztet a múltra,
hogy motyog magában, ha részeg, s
a csapos csendben marad, hogy hallja
amint a gyönyörű lepusztult angyal
önmagának halkan bevallja,
hogy velem kellett volna élni…