Vidámpark dalszövegek

Adjunk az image-nek!

Kezdjük újra mint régen
mint a manökenek a képen
mikor ártatlanra festették magukat
de ne taposs rá a fékre
mert ha egy beindult ember fékezi magát
csak sírás lehet a vége
hát kezdjük újra az egészet
kezdjük újra mint régen

Mit is lehet mondani arról a nőről
aki belép az ajtón és egyből a cigit
a portásfülke előtt
a hamutartóba nyomja, mert rajta
hibátlan a smink
s ő még sem olyan link,
hogy ne tűnjön teljesen kimértnek
ad majd helyettünk az image-nek

Adjunk az image-nek!
Fűszál a fején
az image igazán megkapó
hajnalban az utcán, és nem zavarja
a nadrágján a tenyérnyi folt

Mert régi, és kemény
még ki sem száradt, vége volt
soha nem élt elhihetően
nem marad nyoma, főleg nem olyan
amilyen bennem régen volt
összeaszalódva
szilvakékben…
Adjunk az image-nek!


Angyalok jönnek

Tegyük félre, őt is a télre,
pedig jó kis csaj és illik is hozzád
és a szerelem szép (ugye)
a képen, de te éppen valami szerrel élsz
és akkor úgy beszélsz,
ahogy csak te érted mert ilyenkor teérted
angyalok jönnek, mosolyognak,
hogy "Önnek van némi sara.
Szereztünk vokált, íme az angyalok kara,
hát énekelj szépen és ez nem kényszer,
de azért ne mondjuk kétszer!"

"A második szárnyam akkor vesztettem el,
mikor az elsőt elmulattam.
És meg lehet még valahol, valahol elvben,
de ez nem változtat a tényen, hogy itt maradtam"


Az utolsó ragadozók

A fátyol lebben, csábos mosoly az
arcán
a sötétben már magába hívna, de
ekkor
a hajón kigyúlnak a fények
eltűnik, ugyanúgy mint régen
mikor a paradicsomból kiűzték
túl sok lehetett már a jóból

A rulettnél ülök, s persze nyerek
agyamban zúgnak női nevek
mit szólnának ezek, hogyha látnák
de a túlsó parton, hogyha nem
találom
kisegít majd az amerikai álom
ott túl az óceánon
De ha kipusztulnak az utolsó
ragadozók
megvadulnak a szelíd növényevők
s meglincselik az erdőszéli hentest
s ugyanígy járnak a gyanútlan
törzsevők

A kontinensen van az a hely
a Farkas-utca, a “Strada-Rahovei”
ahonnan elvitte minden cuccát
s a menekülő nők mind ugyanígy
tesznek
mikor már régen nem lesznek
se farkasok, se utcák

De ha kipusztulnak az utolsó
ragadozók
megvadulnak a szelíd növényevők
s meglincselik az erdőszéli hentest
s ugyanígy járnak a gyanútlan
törzsevők

S nem számít, hogy mi lesz a vége
várok majd az öröklétre
egy távoli, kozmikus óceánban
s ha nem jön össze, utazok majd
másban
utazok majd az elmúlásban
letűnt vágyak szárnyán
vágyak szárnyán…


Bújócska

Végre nem kell nézni az időt, mert
magától megy tovább
le is kapcsolja a szíjat, hiszen megint itt
a nyár
hajában masni és tucat virág
Ki is fésüli, meg is mossa, közben nézi
a TV-n a Rambót
bepakolja a szendvicseket a szatyorba, na
meg a magnót
hozzá az elemet és az almát, ott rág
benne a kukackirály

Zsúfolt a hely, mégis eltűnik, nézi, hogy
más ott mit csinál
egyedül leskelődik, egyedül játssza a
bújócskát
mert már rég nem keresik őt, tudják,
hogy hová vezethet az útja
csak egy ajtóhoz, amire már nem írtak
nevet

Örül is neki egy darabig, de hát
múlékony a báj
gyorsan visszazökken a múltba, csak
annyit mond, zabálj
fröccsen a leves, az asztalra, mint a vér
Nem is válaszol ezután, igaz, hogy nem
is kérdez
én nem látok az agyába. Hogy neki pont
mért ez
az ember jutott, akit mindenki és mindenért elér


Cracowia Express

Krakkó felé a sínek mellett
az ülésen hátul
végre egyidejűek lettünk magunkkal, és
nem szégyelltük
azt az érintést, amit úgy kerestünk
és ha nem találtuk volna,
még mindig úgy ülnénk, mint a moziban,
észre- és részvétlenül
És nem sejtenének semmit a sejtek
csak kiharapott szánkon éreznénk
a friss vér émelyítően édes
átható illatát.

S ha kibomlik haja, mint egy hasonlat
a hasonlat tárgya már önnön maga
megrémül saját szépségétől, és
eszeveszetten menekül
az autó elé, pont a fénycsóvába, de
megriad a hirtelen fényben
rettegve hátranéz, és rohan tovább
egyedül
egy tengerparti panzióba, ahol másnap
reggel mielőtt elmegy
nyújtózik puhán, mint a macska,
és otthagyja nekem

Az ánizsvodka ízét, a pályaudvari restik
báját
Az ott szunnyadó angyalszívet
a sínek közötti élet fáját.


Csak az a tánc

A villanyt leoltotta,
sötétben vette le a ruhát
szégyenlősen leste meg magát
mert úgy ahogy-ahogy én néztem,
ő úgysem tudott volna
hisz ezt a táncot már régen
kigondoltam
a villanyt leoltotta, sötétben vette
le a ruhát
szégyenlősen leste meg magát
mert úgy ahogy én néztem ő
úgysem tudta volna ezt a táncot

Csak az a tánc és az a hajnal, csak
ez nem kellett volna,
s a gyönyörű láz, most merre
járhat
kit állít talpra, s ki ázik el
a vágyzivatarban
Hát senki más, csak az a tánc,
s az a gyönyörű hajnal,
s az a lepusztult angyal
mikor rátaláltam, mikor
megkívántam
s nem is tudtam, hogy ennyire
vártam


Echte Ungarische Gentleman

Az aranyfogait villogtatja
a szájszaga akár egy őskori lelet
neonsárga mackóalsó
a zsebében olvad a Balaton-szelet
ő karatéka, s body-builder
hát nem ajánlatos ránézni se
mert igazi büszke címerállat
valódi echte ungarische gentleman!
Korunk hőse ő, neki nincs párja
íme, az ugar királya
az igazságosztó, magányos árja!

Nemzetiszínű trikójában
ha megjelenik, mint egy látomás
ne merészkedj túl közel hozzá
mert kitör rajta az identitás (-tudat-!)
amit mindenkivel tudatni akar,
hát nem ajánlatos ránézni se
mert igazi büszke címerállat
valódi echte ungarische gentleman!

Korunk hőse ő, neki nincs párja
íme, az ugar királya
az igazságosztó, magányos árja!


Go Go Girls

Ha túl szép a nő, én attól félek,
hogy nem passzol majd a testhez a
lélek
ha lerobbant a szervezeted,
az indulataidat majd levezeted
valami másban
ha elvesztetted a hited bennem,
még mindig hihetsz majd
valaki másban
s nem számít ha eleged van belőle
hisz úgy sem menekülhetsz előle

Go go girls!
Go go boys!

Töltsd velem az időd
ne is gondolj másra
se arra ami most van
se a folytatásra
majd kitalálom, ha kitalálom
mennyire segít bennünket az álom
akkor se menekülhetsz előle
ha úgy érzed, hogy eleged van belőle

Go go girls!
Go go boys!


Gondolj másra

Ha egy kémnő titokban a holdra jár
csak úgy csinál mint más, ha érzi,
hogy túl szűk a világ

ha két nő t titokban a bárba jár
csak úgy csinál mint más, ha érzi,
hogy túl szűk a világ

Várj
ha túl kevés, gondolj másra
gondolj másra…

Berögzül majd az emberi agyba,
hogy itt maradunk majd magunkra
hagyva
berögzül majd az emberi agyba,
mint emberi lábnyom a hold sivatagba

Várj, és még várj
ha túl szűk a világ
gondolj másra…


Gyerünk édes

Gyerünk édes, nincs más hátra
hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk
az indulatoknak e bájos tánca
ne mondják, hogy ezt nem így akartuk
itt az alkalom, hogy az unalom
végre mélabúsan nosztalgiázzon
ha elűztük, hát ne hagyjuk,
hogy ránk telepedjen, megint
idemásszon
Másszon inkább a szívünk
másszon a jobb oldalra végre
de adassuk vele írásba,
hogy ne esküdözzön folyton az égre
valami vadság kell, hogy jöjjön,
hogy az életünkön végig meneteljen
az unalom helyett mindörökre
ránk telepedjen…

Gyerünk!
Ne hagyjuk,
hogy ránk telepedjen
az unalom
ha elűztük
ne hagyjuk…


Háztartási szörny

Ő egy angyal ahogy rád villantja
báját
ahogy a sparhert mellett
csillogtatja intelligenciáját
csak hódolat illeti őt aki mossa
a nadrágodat
s olyan kétségbeejtően tisztára
súrolja a lábasokat

Minden vasárnap (jaj!)
utolér a végzet
mikor hitvesedre rátör a
takarítási kényszerképzet
porszívót ad a kezedbe és
parancsokat oszt neked
a rabja vagy és a legszörnyűbb,
hogy észre sem veszed

A lelkem a tiéd,
mert minden szép
mikor a zöldbabfőzelék fröccsen
szét

Már régen undorod van a házas
életedtől
de róla pont ez sajnos nem
állítható
így számodra a löttyedt hús rút
ténye
majdnem minden éjjel
kézzelfogható
Ugye te is tartasz háztartási
szörnyet
még nem hallottál róla?
Na ne áltasd magad!
Most menj haza és nézd jól meg
az asszonyt
s a körömpörkölt majd
a torkodon akad

A lelkem a tiéd,
mert minden szép
mikor a zöldbabfőzelék fröccsen
szét

Edénycsörömpölés és szörnyű
rikácsolás
böfögés és egyéb emésztés
zörejek
szimbiózisban élsz egy háztartási
géppel
a püffedt konyhatündér,
a szörnyeteg közeleg…


Karnevál

Karnevál folyik a kisvárosban
a sztárcsináló a sztárhölggyel
táncol
egy verkli mögül nyugodtan
nézem
ahogy ismét a lelkembe gázol
a szökőkútban új guppik úsznak
és csend honol minden háztartásban
a kiskocsma előtt részegek
kúsznak,
de ez se számít, hisz karnevál van
Tánc!

És kit érdekel a polgármester
ünnepi beszéd a kultúrházban
rád vetem magam egy verkli mögül
és őrjöngünk együtt e gyönyörű
lázban
és csak mi ketten a táncparketten
elmerülve a bájragályban,
s majd szeretkezünk a toaletten
praktikus románc egy rossz
lokálban
Tánc!


Keresd, keresd

Ezt a TV-t láttam, és mintha ezt a
KV-t is ittam volna már,
de azóta sem tudom, ez-e az a sarki bár
Olyan ismerős a hely
de itt bárki bárkivel táncol, én nem
emlékszem arra,
hogy valamikor erre jártam, mikor egy
kék szem meredt balra

A függöny felé, a WC elé, feküdtek ott
szép dögök is (kutyák, macskák)
és az angyalok mellett, persze-persze
ördögök is.

Keresd, Keresd
Ha nem találod, keresd,
mert kétszer kell, hogy szeresd,
ha egyszer nem jó, kétszer kell, hogy szeresd.


Körbe-körbe

A lábamhoz ülne, vagy csak dűlne
mint a régi tanár, bele a tűbe
s a táblánál csak arra vár a csikó,
hogy lépjen és vágtasson át
olyan vidékre, ahol beszédét nem érti
nem érti más

Azt mond akkor, amit akar, mondhat
csúnyát akár
ha a tévébe hívják, mert a világ
rá úgysem figyel és ő rémülten áll
az idegen szépséget még nem érzik,
nem érzik át
A buszon ül majd megint és csak néz
körbe-körbe
úgy néz az ablakba, mint a tükörbe,
hogy ment el az idő? és most hogyan
tovább?
vagy inkább minek, vagy kivel és főleg,
főleg hová

Az ülés a dűlés a tű és a régi tanár
azóta tudják, hogy jön majd egyszer a
magány
és elintéz mindent, csak a hajnali táj
vár úgy majd téged, ahogy soha senki,
senki se várt.


Lépd át

Lépd át, ha büdös a bácsi
és víz helyett, a vérben fürdik
Szedd fel az új csajodat
és mire a tócsa összegyűlik

Te már telefonálj, hogy esti programod
tartalmas legyen
a bélyeg téged meg a lányt, meglátod
rendbe rak majd összekapcsol

Már a suliban és épp olyan kretén voltál
te hételemis, együgyű paraszt,
hogy számolni épphogy megtanultál
de hajtogatod, hogy a korral haladsz

Hát telefonálj, hogy esti programod
tartalmas legyen
a bélyeg téged meg a lányt, meglátod
rendbe rak majd összekapcsol


Mackóbár

És elszabadultak a pasztellszínek
s a Mackóbárban jól berúgtak
kötekedtek a medvékkel estig
és zárórakor hazavonultak

Mit tehettem volna veled drágám
felültettelek a villamosra
az első még tegnap éjjel
a garázs előtt sárgára mosta

S elszabadultak a növényevők is
jól megverték a ragadozókat
és meg kellett ezt ünnepelni
hát végigvedelték a borozókat

Mit tehettem volna veled drágám
mikor a házatok előtt a megállóban
egy teljesen részeg oroszlán feküdt
és szavakat hugyozott bele a hóba

És elszabadultak a vonatok végül
és széttépték a menetrendet
össze-vissza jártak utána
élvezve nagyon a vadi új trendet

Milyen is lehettél akkor drágám
mikor a pályaudvarra nem jött a vonatod
hazamentem és kevertet ittam
és kísérőnek hozzá egy konyakot.


Még egy kört!

Kellemes este lesz, jókedvű a maffia
tombol a publikum, és tombol a
romantika
itt füst van, és félhomály
és rizling van, meg muskotály
és főműsor a lincselés
sírva vigad a tüdő, és puffad a máj
borzasztó ez a kóceráj

Még egy kört!

Kisasszony, kérem hozzon még egy
féldecit
kisasszony, nincs pénzem
de rajtam már csak ez segít
oly hűvös, oly nyűgös, és oly
kimérten méri ki
a cefrét, de a szívét majd mégis
nekem önti ki talán,
a pult mögött
zárás után

Még egy kört!


Menjünk le délre

A tóba
épp, épp csak mutatóba
belemártotta a lábát
s fintorogva kihúzta
neki már minden hideg
ezen a nyáron
már esőfelhőt se láttak
csak néha egy UFO-t a nádban
bőrkabátban, de te ne érts félre
ha fázol, menjünk le délre – a
presszóba!

Na lesz, jól van
egy feles vodka, meg a korsóban
meleg sör, s az mellékes
mit szól hozzá a kellékes
lehet pincérfiú, vagy pincérlány
csak rejtse magába a bánatát,
hogy miért vannak itt még ennyien
már rég el kellene mennie – délre!

És ugyanígy nem hitt
a szőke, kifestett nőkben
mint a földön túli erőkben
míg a holdra nem repítették
(ahol már minden rideg volt)
jól van, mondta
lent majd, a presszóban
megbeszéljük, hogy milyen istenek
milyen helyet is laknak
(laknak, és jól laknak)
ezen a nyáron
már esőfelhőt se láttak
csak néha egy UFO-t a bárban
bőrkabátban, de te ne érts félre
ha fázol, menjünk le délre – a
presszóba!


Mi van?

Pecsétes, molyette zakó,
alatta lyukacsos trikó,
öreg vagy, csontruhád is
nehezen viseled már.
A szél a zsebedben kutat,
mocsok és sár lepi utad,
halovány kis fény, a remény benned,
és épphogy pislákol még.

Mi van, most mi van?
csak álldogálsz bután és nem érted,
hogy ki hordja itt a tested helyetted.

Az angyalok lopják a napot,
hagyd aludni a papot,
hisz ő sem tudja, hogy
mi várhat akkor rád,

Mikor a rémek az ágy köré gyűlnek,
ronda dögök hegedülnek
torz siratót,
majd távozol és csendben elkárhozol.

Mi van, most mi van?
Csak álldogálsz bután és nem érted,
hogy ki élte itt az életed helyetted.

Gondold el mennyire fura,
hogy nem lehetsz a magad ura,
csaták dúlnak a lelkedért,
s te csak nézel, hogy miért.

Mert a gonosz a lelkedre éhes,
ha nevet, a mosolya véres,
akár a valóság, s a bamba jóság
csak szemlesütve áll.

Mi van, most mi van?
Csak álldogálsz bután és nem érted,
mi van, most mi van?

Csak álldogálsz bután és nem érted,
hogy ki használja a lelked helyetted.


Nagy blöff

Mint egy szakadár mozgalom
vezetője
mint egy filmesztéta
gyomoridege
olyan baljós, ahogyan beszáll
a kocsiba
mert nem tudja még, hogy
eljött az ideje
napszemüveg és aktatáska
olyan könnyedén suhan velünk
az autó
a városszéli álomgyárba
hol napfény vár és tiszta kék tó

És sugárzó arccal hajtunk végig
a sugárúton integetve
autogramokat osztogatunk
és belopózunk a szívetekbe
Francia pezsgő és Bourbon
whisky
protokoll mosoly az arcra
fagyva
a sztárcsináló és az új istennő
bemenetelnek a köztudatba

Minden olyan jól indult
A nagy blöff gyönyörű évében
pont jókor érkeztem
és neked elhoztam, ismerd meg őt
a legújabb sztárhölgyet
ki a filmekben elbájol
és magadtól tart távol

Aztán már csak mítosz volt már
amit én alkottam
a szobra a fejemre dőlni
látszott
hát ki kellett vonnom
a forgalomból,
hogy újrakezdhessem mással
a táncot
első oldalas az szenzáció
a csodás karrier félbeszakadva
s a tragikus sorsú fiatal dívát
egy hotelben találják vérbe fagyva

A nagy blöff…
egyszerűbb így, filmekbe ájulva
sztárokat bámulva
poszterekbe bambulva
s ha jó leszel, kapsz majd egy
új arcot
s vívhatsz új harcot,
hogy minél jobban hasonlíts rá


Nastassja Kinski

Az utolsó vonat Varsó felé jár
Nastassja Kinski a peronon áll
A peronon áll és engem vár
Úgy látszik, hogy mégis szép lesz ez a nyár

Na de várj, na de várj ez mégsem Amerika

Az állomáson nincsen senki rajtam kívül
A peronon állok magamon kívül
Varsó szélén áll, egy lepusztult bár
Pedig Nastassja Kinskivel szép lett volna
a nyár

Na de várj, na de várj ez mégsem Amerika


Nekilöktek

Nekilöktek minket a ház falának
és nem volt nehéz rájönni, hogy eltalálnak,
ha ránk lőnek, mikor menekülni akarunk
tizenhárom rendőr fogta a karunk.
Elengedtek mégis és megnéztem őt,
kit is hozott mellém az utca vére.
Bár nem volt egy tipikus utca réme,
mégis ezer éve untam már a nőt.

Hozzám bújik, de könnyen leszerelem,
mert ebben a városban nyomasztó a szerelem.
Amerikát mond, de Budapestről beszél,
elvesztette teljesen az eszét.
Üvölt, hogy rabok legyünk vagy szabadok...
én nem hiszem, hogy mellette maradok.
Arcán folyik az utca vére,
de neki még így is megérte

Vehet föl álruhát, festheti ki magát,
de ő már nem hevít, sehova nem repít.
Arcán folyik a festék az esőben;
elmerültünk ketten az időben
és nem találjuk egymást, csak a másvilágot,
és nem egy más világot.


Olcsó himnusz

Néha jól jön egy kis szentimentalizmus
egy szívhez szóló bús melódia
a presszóban egy csésze kávé mellett
egy csöpögős kis kétperces csoda.

Idézd vissza tűnő ifjúságom
Idézz hozzá bús melódiát
énekeld a nyálas szabvány idillt
az olcsó szépség giccses himnuszát

Idézd vissza aput, anyut és mamit
énekelj az első szerelemről
mindegy ó, csak énekelj valamit,
és kábíts el, ne tudjak semmiről.


Őszi sanzon

Régi képeit mutatja nekem ez az
egyenes jellemű képmutató
mutatós özvegyi gyászruhában ez a
minden pénzemet elmulató
ártatlanul is romlott, szűzen is
várandós, szelíd, szép szajha
ki csak nézi, hogyan fut el a
Mirabeau-híd alatt a Szajna
ahol életvidám öngyilkosok
integetnek a katonáknak
míg konyakot isznak a tisztek a
parton, s levelet írnak a csupasz
fáknak
s, hogy ne csodálkozzanak
kopaszságukon fülükbe cseng egy
meg nem írt sanzon
melyben Edit Piaf se bán meg
semmit, hát vidáman mennek a
parkban a tankok.

Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.

És pancsolunk mint mikor gyerekek
voltunk, a régi szép békeidőkben
és azt kéri, hogy feledjek mindent,
s ne higgyek többé a tegnapi nőkben
a háborúnak úgyis vége,
hát szeressem ahogy csak tudom
s fussak vele a kert aljáig a fényben
fürdő nyár végi úton
és együtt maradunk mindörökre,
s meglátom, minden
mennyire más lesz
s nem szóltam semmit,
csak bólogattam, mert minden
kérdésemre tudtam a választ,
hogy bármit csinál, bárhova kerül,
bármit tesz ellene, akkor is marad
Ő az-az egykor volt csodás szépség,
ki titokban mindig engem választ.

Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.

S azt mondta nem kellenek a versek,
hiszen a költészet ő maga
nem kell már senkiről semmit se
írni, hiszen tőle mindenkinek elakad
a szava
s nem is mondott nagy hülyeséget,
csak nem látott előre néhány évre
nem látta magát egy koszos bárban,
amint a takarító tolja félre
s ő nem szól semmit, csak mordul
egyet, borzas fejjel hanyatlik a
pultra
és így az egykor volt csodás szépség
csak annyiban emlékeztet a múltra,
hogy motyog magában, ha részeg, s
a csapos csendben marad, hogy hallja
amint a gyönyörű lepusztult angyal
önmagának halkan bevallja,
hogy velem kellett volna élni…


Sötét alak

Sötét alak vagy, lepusztult fazon
Tipikus vesztes, ritka nagy barom,
Telihányt ágyad sivár mementó,
Számodra itt már se pénz, se posztó.

Még vár rád egy kocsma,
hol a sötét falak
egy lehangolt hamis tangót
visszhangzanak.

Ellened minden, a vesztedbe futsz,
akárhol jársz is, csak bajba jutsz.
Ez lett belőled, híres nagy vagány
egyetlen társad a nyomasztó magány.

Mi várhat rád még,
vár rád egy tangó,
párod egy lotyó, sírod egy presszó.


Száz év magány

Zebracsíkot festek magamra,
de ő a lelkembe gázol
megbirkózik a víziszonnyal
s előlem a folyóba táncol
a bemutatják a fényképét másnap
reggel a Nap TV-ben
mint öngyilkost ki a vízbe
ugrott és útja a tengernél ér majd véget
mert másra vár és rám vár
helyette
száz év magány

s bolyongok a bódulatkötélen
kifeszítve két partom közé
egy műanyag bazári kereszten
egyik énemből a másik felé
s buja ábrák ugrálnak előttem
romlottan, zöld fonalakban
egy különös sereg tisztjeiként
szemem előtt az arcvonalakban
látomásból támadásba lépve
kecsesen, mint táblán a bábut
királynőmet leütni készülöm
hogy ne csak én legyek kábult
egy elmúlt táncról kezdek beszélni
de ő nem szereti az elmúlt dolgot
egy trükköt eszelek ki inkább
magamban s azt hiszem
hogy mindent megoldok

de ő másra vár és rám vár
helyette
száz év magány


Tejfog

találtam valamit, igen neked egy dolgot
tegnap még a járdán, amit valaki régen
biztos hordott

Gondoltam, most ki rakja el
ha senki, majd én elviszem magammal
keresek hozzá egy bolygót
és tele rajzolom majd szép tavakkal

Találtam valamit, és benn a fejemben
(ott hátul)
motoszkál azóta, hogy kérem szépen:
most ki rakja rendbe
helyetted

A dolgaimat,
ha senki, majd én elviszem magammal
keresek hozzá egy bolygót
és tele rajzolom majd szép tavakkal

Találtam valamit, magamhoz egy kulcsot
amíg aludtál, és a fejed a párnán lecsuklott
és valami hullott az égből

Gondoltam, ezt ki rakja el
ha senki, majd én elviszem magammal
keresek hozzá egy bolygót
és tele rajzolom majd szép tavakkal


Várj még egy percet

Várj még egy percet
élj velem a mában
a megszokások
oltalmában
a hétköznapok
úgyis megvárnak
De addig tombolj velem,
s rombolj le nekem
magadból néhány
gátlást aztán utazunk
a pusztulás szolid mámorában
s vigyázzunk, hogy meg ne tudja
ezt a tudatunk


Visszajár

Postán küldte el,
magányőszbe zárva magát
s álomittas hangulatban
néha érzem, hogy visszajár

Nekem visszajár a múlt idő,
a zsongás, beleremegés
a rettegés, hogy nem jön el,
mind visszajár

Támadt, s nem védekeztem,
vadsága bók volt nekem
jó, mint egy esti tánc,
hol elhagy már az értelem...

Nekem visszajár...

Szentek vére folyt,
tócsákban állt a szőnyegen,
és még abból se láttam,
hogy mit csinál majd nélkülem

Semmit se értek én azóta,
egyedül bolyongok a földön
s elképzelem éjszakánként,
ahogy testemen őrjöng
és nem jön el, de visszajár.


Vonatok szerteszét

Két napja várod, mégis szelíden
nem arra kell, ő nem arra kell csak
a taxid is áthajt a pirosnál
és ő mégsem vár

Két napja várod, mondjuk szelíden
nem arra kell, ő nem arra kell csak
ruhád mellett a lelked is kimosná
és ha mégsem vár

Beállsz a sorba a buszjegyért
ne mondják, hogy te keresed a bajt
csak ő ne tűnjön el, mert
akkor vonatok szerte szét robbannak
és viszik híredet

Régóta várod, mégis szelíden
nem arra kell, ő nem arra kell csak
a taxid is áthajt a pirosnál
és ő mégsem vár

Régóta várod, mondjuk szelíden
nem arra kell, ő nem arra kel fel
ahol te vagy, mert tudja, hogy ki voltál
szerinted csak úgy látták